Egyház

Re: Egyház

HozzászólásSzerző: Nesi » 2009.07.06. 14:52

Semy írta:
Nesi írta:Legyünk már pontosak, a katolikus anyaszentegyház egy Istent tart létezőnek. Pont ez különböztette meg a zsidó, majd a keresztény vallást a többi létezőtől, hogy monoteista volt.

és te most komolyan azt feltételezted, hogy én ezzel nem vagyok tisztában?
...

A többesszám miatt nem úgy jött le.
Semy írta:
Nesi írta:És minden Istent az emberek "találtak ki".

akkor mi értelme? hinni olyan dolgokban, amit mások "rágnak a szádba"...akkor találj ki inkább magadnak egy újat! egy jobbat! vagy valami...
de így?
ez nekem kicsit olyan, mintha az emberek a saját gyengeségeik elől istenhez menekülnének...rá bízzák az életüket, ahelyett, hogy önmaguk tennék jobbá azt! küzdeni kell, nem imádkozni!
talán az imádkozásnak is lesz eredménye, de max annyi, hogy olyannyira koncentrálsz a poziív dolgokra, hogy az tényleg megtörténik....a pozitív gondolkodás csodákra képes! de hogy valaki más segítene rajtad? akkor mi értelme az életnek? na meg a sors....a református egyház egyik alapja a predesztináció...akkor ezek szerint csinálhatok bármit, ha eleve nem fogok üdvözülni? a katolikusoknak szabad akaratuk van, de nekem már nincs?
nekem ez nem tűnik hitelesnek....

A sorsban én nem hiszek. Ezért nem is mondok róla semmit.
Az értelme pedig az, hogy amikor összecsapnak a fejed fölött a hullámok, és úgy érzed, teljesen egyedül vagy, akkor rájössz, hogy van valaki, aki segíthet. Hogy sosem vagy egyedül. Igen, tulajdonképpen Istenhez menekülsz, hogy segítsen rajtad, az meg már hit kérdése, hogy segít, vagy sem, hogy hiszel abban, hogy segít, vagy sem. A református egyházról meg nem tudok anekdotákat mondani, lévén katolikus vagyok, de az biztos, hogy ez nem hitelesség kérdése, hanem ti ezt valljátok, mások meg mást.
Az, hogy találjunk ki újat... Minek? Van elég.

Semy írta:
Nesi írta:A Biblia azért alapműveltség, mert a legnagyobb ókori irodalmi mű. És vannak benne igazságok. És ha az egyház kivett volna dolgokat a Bibliából, akkor az Énekek éneke nem lenne benne egészen biztosan, mert már-már pornószámba megy, amiről az szól - de benne hagyták, mert a hagyományok erősek.

nem túlfűtöttsége miatt volt veszélyes az egyházra, az a rész, amit esetleg kivettek belőle....hanem mondjuk amiatt, hogy a világi hatalmakat háttérbe szorítja a vallással szemben! az egyház pedig határozottan világi hatalmakra tört, ezt mindenki tudja!

Azért gondolom, hogy ha ezt-azt kivettek belőle, akkor ennyi erővel már az Énekek énekét is kivették volna, ezért hoztam föl.
A világi hatalomra törést pedig mért kell negatívan mondani? Csak akkor lehetsz hatással másokra, hogyha hatalmad van. Hogyha az egyház nem nő meg, nem erősödik meg, lehet, hogy ma kutya se lenne keresztény, az meg nekünk lenne rossz.

Semy írta:
Nesi írta:Az egyház nem "talált ki" semmi olyat, amit vallani kéne. Kitalálták a cölibátust, a hitcédulákat (azt el is törölték), de nem kell vallanod a cölibátust, attól még, hogy keresztény vagy. Az egyház csupán őrzi a régi hagyományokat, néha jobban, mint kéne, lásd pl. a fogamzásgátlásra vonatkozó nézeteket.

el kell keserítselek, de a hagyományokat is emberek írták, találták ki! mindent emberek találtak ki, amit vallasz! emberek írták a Bibliát, a liturgiákat, emberek határoztak afelől, hogy hogy nézzenek ki a templomok, sőt, hogy kötelező legyen a templomba járás, azt, hogy gyónnod kell ( basszus, a legrosszabb dolog az összes szentség közül), mindent, amit magad körül látsz, és amiben hiszel emberek találtak ki!

Igen, és ezeket követni nem árt, mert azok az értékrendek, amiket a régi korok emberei kitaláltak, gyakran sokkal jobbak, mint a mieink.
A gyónás pedig jó.
Semy írta:na és mi az, hogy például nem vallom a cölibátust, ha azt előírja a vallásom?

A kereszténység nem írja elő számodra a cölibátust. ;P
Semy írta:vallok mindent, csak azt nem, amihez már nincs kedvem? a fele oké, de ami már nem tetszik, arra ráfogom, hogy ugyan már, ez csak régi hagyomány? pff..

Annak idején a gyerek úgymond bármikor megszülethetett. Ma már ez nem így van, és a gyereknek is, a szülőnek is rossz, ha egy gyerek rosszkor érkezik. Ezért van szükség fogamzásgátlásra. Amikor azt, hogy a teherbeesés ellen (kvázi Isten ajándéka ellen) védekezni tilos, kitalálták, akkor még nem a mai viszonylatok uralkodtak. Sajna haladni kell a korral.
Semy írta:és jó, hogy felhoztad a cölibátust....mit gondolsz, ezt miért vezették be? hogy a papnak több energiája legyen az igehirdetésre? vagy inkább azért, hogy ha esetleg örökös nélkül meghal, akkor a szép kis birtok egyenesen az egyházra szálljon vissza?

Mindenki tudja, hogy a cölibátust alapvetően ezért találták ki. De mit gondolsz, miért nem törlik el?
Egy szerzetestől, aki a sulinkban tanított hittant, megkérdeztük az osztályommal, hogy hát ez a cölibátus mért is jó.
Azt válaszolta, hogy egyrészt, tkp. amikor megházasodsz, akkor is lemondasz a többi férfiról/nőről, a férjeden/feleségeden kívül. A cölibátus is ugyanez, csak Istennel. (Nem véletlen, hogy az apácák meg tkp. Jézus jegyesei.) Másrészt pedig, volt szó zsinatokon a cölibátus eltörléséről, de a papok tiltakoztak. Nekik ez jó, és segít. Hadd döntsék már el ők, hogy mi a jó nekik, és ne mi, nem?
Semy írta:
Nesi írta:Kivéve a politeista vallásokat. Bocs.

miért, azt ki írta?

Te.
Semy írta:mind tudjuk, hogy minden vallás egyetlen személy dogmatikáján alapszik, és ez engem így nem győz meg.

A politeista vallások általában NEM egy személyen alapulnak, sőt.
Semy írta:teljesen mindegy hogy hányan írták....én csak azt akartam mondani, hogy emberek műve...ennyi.
de úgy látom szeretsz olyan dolgokat belelátni a mondandómba, amibe beleköthetsz....

Csak rámutatok a szerintem létező pontatlanságokra, vagy nem egyértelmű dolgokra. És ilyen a stílusom. Bocs mégegyszer.
Semy írta:
Nesi írta:Az egyház marha sok hibát csinált, ezzel mindenki egyetért. Azért, mert az egyház egy kicsit túlságosan ragaszkodik a régi hagyományokhoz, és nehezen újítanak, nehezen változnak együtt a világgal.

ja, és akkor már elnézünk nekik mindent? vagy mi? ezt most nem értem....ha te is elítéled a ténykedését, akkor miért hajtasz mégis fejet előtte?

Nem értek egyet pár dologgal, amit a katolikus egyház csinált. És azért hajtok fejet, mert keresztény vagyok. És elfogadom, hogy vannak dolgok, amiket erőszak nélkül nem lehet elérni. Az egyház hatalmára szükség volt ahhoz, hogy sokan megismerhessék a kereszténységet. Ami nekik jó, akik megismerték. Az egyház jelenlegi ténykedésével viszont különösebb gondom nincs. És igenis elnézek nekik dolgokat, mert az vesse rá az első követ, aki még nem vétkezett...
Semy írta:
Nesi írta:Hinduizmus. Buddhizmus. A zsidók vallása (mi annak a pontos neve? ^^"). A zsidók vallásán alapszik az egész kereszténység... A legősibb hit meg a természeti elemekben való hit, amit az ősember vallott a sámánjaival.

oh, biztos lemaradtam valamiről, de eddig nem igazán olvastam a sámánizmusról ebben a témában....

Csak arra akartam rámutatni, hogy nem a kereszténység a legősibb vallás.
Semy írta:de ha van itt buddhista, akkor szóljon....a filozófiájuk intelligensebbnek tűnik, mint a keresztényeké!

Egyrészt, a témanyitó hozzászólásomban írtam, hogy próbáljuk már kerülni mások hitének fikázását, kettő, a buddhizmus lényege az, hogy a lét teljes fájdalom, és nyomorúság, elkerülni ezt nem lehet, és a lélekvándorlás miatt örökké tart - juss el a nirvánába, ami egyenlő a teljes nemlétezéssel.
Hát nem tudom, nekem azért a kereszténység jobban tetszik, talán mert nem érzem magam emo kislánynak, aki fel akarja akasztani magát az első emeletes ágyra avégett, hogy nirvánába jusson...
Semy írta:
Nesi írta:A hitnek azért van köze a vallásokhoz, mert hit nélkül nincs vallás. Vallás nélkül van hit, de a liturgiák, és az ilyen rituális dolgok, mint pl. a mise elősegítik a hit fejlődését. Tehát szükség van a vallásra. Az egyházra meg azért, hogy egybentartsa az egészet.

hát én hittel és vallás nélkül is tökéletesen jól érzem magam.
és mit kell a hiten fejleszteni? vagy van, vagy nincs.
vagy lemaradtam volna újfent, és létezik olyan, hogy alapfokon hiszek, de még középfokra kell fejlesztenem? vagy mi?
mit értesz egész alatt?

Nyilván vannak olyan emberek, akik még kételkednek, akik nem biztosak saját hitükben, akik bizonytalanok. És vannak azok, akik megrögzötten bíznak Istenben, akiknek a hite megingathatatlan. Szvsz a kettő között van különbség. Erre jó a mise, hogy előbbiből utóbbi legyen. És te jól érzed magad, viszont én meg jól érzem magam a szentmisén. ;P
Semy írta:
Nesi írta:Vitatkozni meg mindig érdemes. ;)

ahogy mondod! kicsinyeskedés és kötekedés az, ami teljesen felesleges, de szerencsére ez téged messzire elkerül! (:


Kép
Kép Kép Kép Kép
Sárkányok, fiókák és tojások. Ha rájuk kattintasz, örülnek neki. De csak naponta egyszer, mert ha naponta többször kattintasz, annyi örömöt nem bírnak elviselni (vagyis fölöslegesen kattintottál).
Nesi
rothadó csontok
rothadó csontok
 
Hozzászólások: 689
Csatlakozott: 2008.08.12. 13:03
Tartózkodási hely: Sötétben

Re: Egyház

HozzászólásSzerző: Semy » 2009.07.07. 12:24

Nesi írta:A többesszám miatt nem úgy jött le.

hadd idézzem:
nem hiszek istenekben(...)<---ez azt hivatott közölni, hogy egyetlen vallás istenében sem hiszek! nem hiszek a görög istenekben, sem a keresztény istenben, sem Ryukban!
(...)legalábbis nem abban, amit az egyház a világ teremtőjének hív.ez csak nekem tűnik egyesszámnak?
Nesi írta:A sorsban én nem hiszek. Ezért nem is mondok róla semmit.
Az értelme pedig az, hogy amikor összecsapnak a fejed fölött a hullámok, és úgy érzed, teljesen egyedül vagy, akkor rájössz, hogy van valaki, aki segíthet. Hogy sosem vagy egyedül. Igen, tulajdonképpen Istenhez menekülsz, hogy segítsen rajtad, az meg már hit kérdése, hogy segít, vagy sem, hogy hiszel abban, hogy segít, vagy sem. A református egyházról meg nem tudok anekdotákat mondani, lévén katolikus vagyok, de az biztos, hogy ez nem hitelesség kérdése, hanem ti ezt valljátok, mások meg mást.
Az, hogy találjunk ki újat... Minek? Van elég.

az utolsó megjegyzésed.....az egy érv volt?!
ez nekem csak mese habbal! ha célod meggyőzni, akkor most mondom, hogy felesleges minden erőlködés! engem nem zavar, hogy te miben hiszel, vagy hogyan élsz....egészen addig, amíg nem próbálod rám erőltetni az igazadat! én nem így élek, számomra ez nem nyújt vigaszt, számomra ez semmit sem nyújt!
de mégegyszer hangsúlyozom, hogy ettől én még nem nézlek szarnak, csak nem értek egyet az életfilozófiáddal!
Nesi írta:Azért gondolom, hogy ha ezt-azt kivettek belőle, akkor ennyi erővel már az Énekek énekét is kivették volna, ezért hoztam föl.
A világi hatalomra törést pedig mért kell negatívan mondani? Csak akkor lehetsz hatással másokra, hogyha hatalmad van. Hogyha az egyház nem nő meg, nem erősödik meg, lehet, hogy ma kutya se lenne keresztény, az meg nekünk lenne rossz.

tényleg rossz lenne?hm...
és a világi hatalomra törés azért nekem kicsit negatív....ez pontosan olyan, mint gyilkolással harcolni a békéért!
invesztitúra küzdelmek?
keresztes háborúk?! könyörgöm, a pápa gyerekeket küldött a halálba!!
arról már nem is beszélve, hogy a végére már csak politikai és gazdasági érdekek vezették őket...
nekem ezek nem pozitívumok...
tény, hogy kell a hatalom, kell, hogy befolyással légy....de biztos, hogy ilyen eszközökkel kell azt megszerezni? Isten nevében öljünk, mert az úgyis szent?
sok haszna volt az egyháznak, csak sajnos nem sok köze volt mindennek Istenhez....Isten, meg a vallás, csak egy köntös volt, amibe szépen betakaróztak, és úgy törekedtek saját céljaik elérésére! nem mondom, hogy nem hittek Istenben, de azért az eléggé egyértelmű, hogy többnyire politikai céljai voltak!
Nesi írta:Igen, és ezeket követni nem árt, mert azok az értékrendek, amiket a régi korok emberei kitaláltak, gyakran sokkal jobbak, mint a mieink.
A gyónás pedig jó.

lelkiismereti, vagy erkölcsi törvények? ezt kellene követni....
és itt a hagyományokkal kapcsolatban azt hiszem a vallási formaságokról volt szó....tehát templom, és a többi, és a többi....
na és kérlek, meséld el, hogy gyónni miért oly' jó?
Nesi írta:A kereszténység nem írja elő számodra a cölibátust. ;P

már megint nem arra reagálsz, amire kellett volna....
de nem ismétlem el, hogy mit akartam ezzel, tudod te jól, csak élvezel belekötni mindenbe! ;P
Nesi írta:Annak idején a gyerek úgymond bármikor megszülethetett. Ma már ez nem így van, és a gyereknek is, a szülőnek is rossz, ha egy gyerek rosszkor érkezik. Ezért van szükség fogamzásgátlásra. Amikor azt, hogy a teherbeesés ellen (kvázi Isten ajándéka ellen) védekezni tilos, kitalálták, akkor még nem a mai viszonylatok uralkodtak. Sajna haladni kell a korral.

tehát az egyház reformokra szorul, mert ami nem működött 2000 éve, az most sem működik...
egyébként teljesen korrekt a fogamzásgátlás, nem is ezzel van problémám....csak mintha nem tudnád eldönteni, hogy most melyik oldalon is állsz....
néhány sorral feljebb azt írtad, hogy követni kell a régi hagyományokat....akkor most mégsem?
Nesi írta:Mindenki tudja, hogy a cölibátust alapvetően ezért találták ki. De mit gondolsz, miért nem törlik el?

első mondatra: ez pozitívum lenne?
második mondatra: mert aki már egyszer pap lett, az nyilván nem hagyja ott az Urat vagy mi....de ha nem lenne előírva, kétlem, hogy lelkesednének a bevezetéséért....
Nesi írta:Egy szerzetestől, aki a sulinkban tanított hittant, megkérdeztük az osztályommal, hogy hát ez a cölibátus mért is jó.
Azt válaszolta, hogy egyrészt, tkp. amikor megházasodsz, akkor is lemondasz a többi férfiról/nőről, a férjeden/feleségeden kívül. A cölibátus is ugyanez, csak Istennel. (Nem véletlen, hogy az apácák meg tkp. Jézus jegyesei.) Másrészt pedig, volt szó zsinatokon a cölibátus eltörléséről, de a papok tiltakoztak. Nekik ez jó, és segít. Hadd döntsék már el ők, hogy mi a jó nekik, és ne mi, nem?

a különbség csak annyi, hogy a férjed/feleséged ki tud elégíteni, míg Isten nem túl sűrűn....
egyébként az önkielégítés is bűn, ugye?
hát oké, érezzék akkor jól magukat, de véleményem szerint így nem lehet teljes életet élni...persze újra hangsúlyoznám, hogy nem célom lebeszélni őket ( és senki mást sem ) szent és nemes céljaikról, csak nem tudom megérteni....ennyi
Nesi írta:Te.

hmm, erről eddig nem tudtam....
egyébként szép visszavágás, de egy vitában ilyenekkel nem fogsz sokra menni....
Nesi írta:A politeista vallások általában NEM egy személyen alapulnak, sőt.

najó, akkor mégegyszer, lassabban...
én azt mondtam, hogy a legtöbb vallás úgy néz, ki, hogy jön egy pasi, aki a szerinte helyes dolgokat szépen papírra veti....elkezd róla prédikálni, ez vagy bejön a világi hatalmaknak, vagy nem....történetesen bejön nekik, és lám,megszületett egy egyház!
a politeista vallásokkal kapcsolatban újra elmondom, hogy NEM arról beszéltem, hogy hány istent tart létezőnek, csak annyit, hogy EMBEREK hozták létre azokat az isteneket is....kiforgathatod minden szavamat, de ezt nem tudod megcáfolni!
Nesi írta:Csak rámutatok a szerintem létező pontatlanságokra, vagy nem egyértelmű dolgokra. És ilyen a stílusom. Bocs mégegyszer.

én nem haragszom, csak fárasztó újra és újra rávilágítani másoknak talán evidens dolgokra....
Nesi írta:A
Nem értek egyet pár dologgal, amit a katolikus egyház csinált. És azért hajtok fejet, mert keresztény vagyok. És elfogadom, hogy vannak dolgok, amiket erőszak nélkül nem lehet elérni. Az egyház hatalmára szükség volt ahhoz, hogy sokan megismerhessék a kereszténységet. Ami nekik jó, akik megismerték. Az egyház jelenlegi ténykedésével viszont különösebb gondom nincs. És igenis elnézek nekik dolgokat, mert az vesse rá az első követ, aki még nem vétkezett...

dehát nem ők a legelsők a kődobálásban?
ez nekem megint fáj egy picit....
nem jó az egyház, ugyanakkor jó, az egyház szent, holott rohadt sokat szarakodott, áhh....
Nesi írta:Egyrészt, a témanyitó hozzászólásomban írtam, hogy próbáljuk már kerülni mások hitének fikázását, kettő, a buddhizmus lényege az, hogy a lét teljes fájdalom, és nyomorúság, elkerülni ezt nem lehet, és a lélekvándorlás miatt örökké tart - juss el a nirvánába, ami egyenlő a teljes nemlétezéssel.
Hát nem tudom, nekem azért a kereszténység jobban tetszik, talán mert nem érzem magam emo kislánynak, aki fel akarja akasztani magát az első emeletes ágyra avégett, hogy nirvánába jusson..

oh...most megbántottalak!
....
várj, egy percet, most megbánom bűneimet...
oké, kész!
de, hé! te most fikáztad a buddhistákat? ajajj, Nesi, lesz témád a következő gyónásra....
ja, és köszi szépen a vallás órát, bár mintha kicsit részrehajló lennél....
Nesi írta:Nyilván vannak olyan emberek, akik még kételkednek, akik nem biztosak saját hitükben, akik bizonytalanok. És vannak azok, akik megrögzötten bíznak Istenben, akiknek a hite megingathatatlan. Szvsz a kettő között van különbség. Erre jó a mise, hogy előbbiből utóbbi legyen. És te jól érzed magad, viszont én meg jól érzem magam a szentmisén. ;P
hihetetlen jó! :D
Nesi írta:Kép

örülök, hogy díjaztad! :D
Fuck The World Our love never dies
Kép
♥In 102 Language, I love you♥<---- Check out!
Semy
oszladozó hulla
oszladozó hulla
 
Hozzászólások: 316
Csatlakozott: 2008.08.07. 12:48

Re: Egyház

HozzászólásSzerző: Nesi » 2009.07.07. 13:25

Semy írta:
Nesi írta:A többesszám miatt nem úgy jött le.

hadd idézzem:
nem hiszek istenekben(...)<---ez azt hivatott közölni, hogy egyetlen vallás istenében sem hiszek! nem hiszek a görög istenekben, sem a keresztény istenben, sem Ryukban!
(...)legalábbis nem abban, amit az egyház a világ teremtőjének hív.ez csak nekem tűnik egyesszámnak?

Elnézést, hogy nem voltam biztos valamiben, és rákérdeztem.
Semy írta:
Nesi írta:A sorsban én nem hiszek. Ezért nem is mondok róla semmit.
Az értelme pedig az, hogy amikor összecsapnak a fejed fölött a hullámok, és úgy érzed, teljesen egyedül vagy, akkor rájössz, hogy van valaki, aki segíthet. Hogy sosem vagy egyedül. Igen, tulajdonképpen Istenhez menekülsz, hogy segítsen rajtad, az meg már hit kérdése, hogy segít, vagy sem, hogy hiszel abban, hogy segít, vagy sem. A református egyházról meg nem tudok anekdotákat mondani, lévén katolikus vagyok, de az biztos, hogy ez nem hitelesség kérdése, hanem ti ezt valljátok, mások meg mást.
Az, hogy találjunk ki újat... Minek? Van elég.

az utolsó megjegyzésed.....az egy érv volt?!
ez nekem csak mese habbal! ha célod meggyőzni, akkor most mondom, hogy felesleges minden erőlködés! engem nem zavar, hogy te miben hiszel, vagy hogyan élsz....egészen addig, amíg nem próbálod rám erőltetni az igazadat! én nem így élek, számomra ez nem nyújt vigaszt, számomra ez semmit sem nyújt!
de mégegyszer hangsúlyozom, hogy ettől én még nem nézlek szarnak, csak nem értek egyet az életfilozófiáddal!

Nem érv volt, csak gondoltam, reagálok valamit arra is.
És ki akar ráderőltetni bármit is? Egy szóval nem próbáltam.
Semy írta:
Nesi írta:Azért gondolom, hogy ha ezt-azt kivettek belőle, akkor ennyi erővel már az Énekek énekét is kivették volna, ezért hoztam föl.
A világi hatalomra törést pedig mért kell negatívan mondani? Csak akkor lehetsz hatással másokra, hogyha hatalmad van. Hogyha az egyház nem nő meg, nem erősödik meg, lehet, hogy ma kutya se lenne keresztény, az meg nekünk lenne rossz.

tényleg rossz lenne?hm...
és a világi hatalomra törés azért nekem kicsit negatív....ez pontosan olyan, mint gyilkolással harcolni a békéért!
invesztitúra küzdelmek?
keresztes háborúk?! könyörgöm, a pápa gyerekeket küldött a halálba!!
arról már nem is beszélve, hogy a végére már csak politikai és gazdasági érdekek vezették őket...
nekem ezek nem pozitívumok...
tény, hogy kell a hatalom, kell, hogy befolyással légy....de biztos, hogy ilyen eszközökkel kell azt megszerezni? Isten nevében öljünk, mert az úgyis szent?
sok haszna volt az egyháznak, csak sajnos nem sok köze volt mindennek Istenhez....Isten, meg a vallás, csak egy köntös volt, amibe szépen betakaróztak, és úgy törekedtek saját céljaik elérésére! nem mondom, hogy nem hittek Istenben, de azért az eléggé egyértelmű, hogy többnyire politikai céljai voltak!

A fekete és fehér között ott van a szürke végtelen sok árnyalata. Nem várhatod el senkitől, hogy tökéletes legyen. Amúgy meg mondtam, hogy nem értek egyet egy csomó mindennel, DE a jelenlegi viszonyokkal nincs problémám. Pl. ezzel sem értek egyet, amit te felhoztál, abban teljesen igazad van.
Semy írta:na és kérlek, meséld el, hogy gyónni miért oly' jó?

Elmesélem. Gyónni borzasztó nehéz. Először is lelkiismeret-furdalásod van, majd amikor felnyitod a szemed és meglátod, mennyi hibát követtél el, borzasztóan szégyelled magad. Aztán ezt el is kell mondanod mind egy idegennek, és ez is nagyon nehéz.
De utána hihetetlenül boldognak és szabadnak érzed magad. És úgy találod, megérte az a sok nehéz pillanat előtte. És a sok nehéz pillanat kvázi arra ösztökél, hogy legközelebb pl. ne hazudj anyád szemébe.
Amúgy tudtommal (nem vagyok biztos benne) ti nem is gyóntok, nem?
Semy írta:
Nesi írta:A kereszténység nem írja elő számodra a cölibátust. ;P

már megint nem arra reagálsz, amire kellett volna....
de nem ismétlem el, hogy mit akartam ezzel, tudod te jól, csak élvezel belekötni mindenbe! ;P

Bocs, hogy élek.
Semy írta:
Nesi írta:Annak idején a gyerek úgymond bármikor megszülethetett. Ma már ez nem így van, és a gyereknek is, a szülőnek is rossz, ha egy gyerek rosszkor érkezik. Ezért van szükség fogamzásgátlásra. Amikor azt, hogy a teherbeesés ellen (kvázi Isten ajándéka ellen) védekezni tilos, kitalálták, akkor még nem a mai viszonylatok uralkodtak. Sajna haladni kell a korral.

tehát az egyház reformokra szorul, mert ami nem működött 2000 éve, az most sem működik...
egyébként teljesen korrekt a fogamzásgátlás, nem is ezzel van problémám....csak mintha nem tudnád eldönteni, hogy most melyik oldalon is állsz....
néhány sorral feljebb azt írtad, hogy követni kell a régi hagyományokat....akkor most mégsem?

A régi értékrendekben sokkal egyetértek - nem mindennel, pl. a fogamzásgátlás. És nem állok semmilyen oldalon. Nem utálom az egyházat, de nem is istenítem. Ez a két oldal, nem?
Semy írta:
Nesi írta:Mindenki tudja, hogy a cölibátust alapvetően ezért találták ki. De mit gondolsz, miért nem törlik el?

első mondatra: ez pozitívum lenne?
második mondatra: mert aki már egyszer pap lett, az nyilván nem hagyja ott az Urat vagy mi....de ha nem lenne előírva, kétlem, hogy lelkesednének a bevezetéséért....

Nem pozitívum. De lehet, hogy nem csak a pénzvágy játszott közre a kialakulásban. Az apácák pl. ennyi erővel simán szülhetnének, mivel az anyai vagyon úgyis a férjé volna. Aki pedig törvénytelen, tehát: a birtok marad, és lehetne gyerek is, mégsem így működik.
Semy írta:
Nesi írta:Egy szerzetestől, aki a sulinkban tanított hittant, megkérdeztük az osztályommal, hogy hát ez a cölibátus mért is jó.
Azt válaszolta, hogy egyrészt, tkp. amikor megházasodsz, akkor is lemondasz a többi férfiról/nőről, a férjeden/feleségeden kívül. A cölibátus is ugyanez, csak Istennel. (Nem véletlen, hogy az apácák meg tkp. Jézus jegyesei.) Másrészt pedig, volt szó zsinatokon a cölibátus eltörléséről, de a papok tiltakoztak. Nekik ez jó, és segít. Hadd döntsék már el ők, hogy mi a jó nekik, és ne mi, nem?

a különbség csak annyi, hogy a férjed/feleséged ki tud elégíteni, míg Isten nem túl sűrűn....
egyébként az önkielégítés is bűn, ugye?
hát oké, érezzék akkor jól magukat, de véleményem szerint így nem lehet teljes életet élni...persze újra hangsúlyoznám, hogy nem célom lebeszélni őket ( és senki mást sem ) szent és nemes céljaikról, csak nem tudom megérteni....ennyi

Honnan tudod, hogy egy pap számára mi okoz kielégülést? Honnan tudod, hogy mindenki egyformán működik?
Lehet szex és szent és nemes célok nélkül is élni. Akár mindhárom nélkül. Én meg tudom érteni. Ennyi.
Semy írta:
Nesi írta:Te.

hmm, erről eddig nem tudtam....
egyébként szép visszavágás, de egy vitában ilyenekkel nem fogsz sokra menni....

Nem kell tanítgatni, elég okos vagyok anélkül is, köszi. ^^
Semy írta:
Nesi írta:A politeista vallások általában NEM egy személyen alapulnak, sőt.

najó, akkor mégegyszer, lassabban...
én azt mondtam, hogy a legtöbb vallás úgy néz, ki, hogy jön egy pasi, aki a szerinte helyes dolgokat szépen papírra veti....elkezd róla prédikálni, ez vagy bejön a világi hatalmaknak, vagy nem....történetesen bejön nekik, és lám,megszületett egy egyház!
a politeista vallásokkal kapcsolatban újra elmondom, hogy NEM arról beszéltem, hogy hány istent tart létezőnek, csak annyit, hogy EMBEREK hozták létre azokat az isteneket is....kiforgathatod minden szavamat, de ezt nem tudod megcáfolni!

Nem is akarom. És kiforgatni sem akartam, csak ellentmondásosnak találtam. De lehet utálni nyugodtan, tényleg.
Semy írta:quote="Nesi"]Csak rámutatok a szerintem létező pontatlanságokra, vagy nem egyértelmű dolgokra. És ilyen a stílusom. Bocs mégegyszer.

én nem haragszom, csak fárasztó újra és újra rávilágítani másoknak talán evidens dolgokra.... [/quote]
Á, nem...
Semy írta:
Nesi írta:Nem értek egyet pár dologgal, amit a katolikus egyház csinált. És azért hajtok fejet, mert keresztény vagyok. És elfogadom, hogy vannak dolgok, amiket erőszak nélkül nem lehet elérni. Az egyház hatalmára szükség volt ahhoz, hogy sokan megismerhessék a kereszténységet. Ami nekik jó, akik megismerték. Az egyház jelenlegi ténykedésével viszont különösebb gondom nincs. És igenis elnézek nekik dolgokat, mert az vesse rá az első követ, aki még nem vétkezett...

dehát nem ők a legelsők a kődobálásban?
ez nekem megint fáj egy picit....
nem jó az egyház, ugyanakkor jó, az egyház szent, holott rohadt sokat szarakodott, áhh....

Nem ők a legelsők a kődobálásban.
Újra: A fekete és fehér között ott van a szürke végtelen sok árnyalata. Nem várhatod el senkitől, hogy tökéletes legyen. Amúgy meg mondtam, hogy nem értek egyet egy csomó mindennel, DE a jelenlegi viszonyokkal nincs problémám.
Semy írta:
Nesi írta:Egyrészt, a témanyitó hozzászólásomban írtam, hogy próbáljuk már kerülni mások hitének fikázását, kettő, a buddhizmus lényege az, hogy a lét teljes fájdalom, és nyomorúság, elkerülni ezt nem lehet, és a lélekvándorlás miatt örökké tart - juss el a nirvánába, ami egyenlő a teljes nemlétezéssel.
Hát nem tudom, nekem azért a kereszténység jobban tetszik, talán mert nem érzem magam emo kislánynak, aki fel akarja akasztani magát az első emeletes ágyra avégett, hogy nirvánába jusson..

oh...most megbántottalak!
....
várj, egy percet, most megbánom bűneimet...
oké, kész!
de, hé! te most fikáztad a buddhistákat? ajajj, Nesi, lesz témád a következő gyónásra....
ja, és köszi szépen a vallás órát, bár mintha kicsit részrehajló lennél....

Nem érzem úgy, hogy megbántottam a buddhistákat, mivel tényleg ez a vallásuk alapja. És elég logikus, hogy részlehajló vagyok szerintem, mivel nem ez vagy az vagyok, hanem katolikus.
És örülök, hogy jól szórakozol a saját gúnyolódásodon. Mert amúgy nem vicces... ^^
Semy írta:
Nesi írta:Nyilván vannak olyan emberek, akik még kételkednek, akik nem biztosak saját hitükben, akik bizonytalanok. És vannak azok, akik megrögzötten bíznak Istenben, akiknek a hite megingathatatlan. Szvsz a kettő között van különbség. Erre jó a mise, hogy előbbiből utóbbi legyen. És te jól érzed magad, viszont én meg jól érzem magam a szentmisén. ;P
hihetetlen jó! :D
???
Semy írta:
Nesi írta:Kép

örülök, hogy díjaztad! :D

Annyira nem.


Figyu, ha arra mész rá, hogy bebizonyítsd, hogy én milyen utálatos vagyok, amiért kiforgatom a szavaidat (mikor egyáltalán nem is áll szándékomban), meg hogy milyen köcsög az egyház, ill. milyen nevetséges minden katolikus, és mittudoménmégmi, akkor hagyjuk, és nem írok többet. Nem fog megrázni pszichésen, hidd el. Ott van nekem ZU. <3
Kép Kép Kép Kép
Sárkányok, fiókák és tojások. Ha rájuk kattintasz, örülnek neki. De csak naponta egyszer, mert ha naponta többször kattintasz, annyi örömöt nem bírnak elviselni (vagyis fölöslegesen kattintottál).
Nesi
rothadó csontok
rothadó csontok
 
Hozzászólások: 689
Csatlakozott: 2008.08.12. 13:03
Tartózkodási hely: Sötétben

Re: Egyház

HozzászólásSzerző: Semy » 2009.07.07. 14:29

Nesi írta:Elnézést, hogy nem voltam biztos valamiben, és rákérdeztem.

nekem kioktatásnak tűnt! ráadásul teljesen felesleges volt az egész...
és ha már bebizonyosodott, hogy valamiben esetleg nincs igazad, nem az a megoldás, hogy sértődötten visszavágsz ilyenekkel!
a vitában mindkét fél úgy indul, hogy nyitott a másik érveire, és elfogadja, ha nincs igaza....
ne csodálkozz, hogy ilyen hangnemben válaszolok, ha piszkálódsz! márpedig ez piszkálódás volt, Nesi! ha belekötsz ilyen apró dolgokba, akkor egyértelmű, hogy nem hagyom magam! ez szőrszálhasogatás, semmi több!
Nesi írta:Nem érv volt, csak gondoltam, reagálok valamit arra is.
És ki akar ráderőltetni bármit is? Egy szóval nem próbáltam.

oké, helyes.
én is csak reagáltam.
Nesi írta:A fekete és fehér között ott van a szürke végtelen sok árnyalata. Nem várhatod el senkitől, hogy tökéletes legyen. Amúgy meg mondtam, hogy nem értek egyet egy csomó mindennel, DE a jelenlegi viszonyokkal nincs problémám. Pl. ezzel sem értek egyet, amit te felhoztál, abban teljesen igazad van.

oké, lerágott csont....
Nesi írta:Elmesélem. Gyónni borzasztó nehéz. Először is lelkiismeret-furdalásod van, majd amikor felnyitod a szemed és meglátod, mennyi hibát követtél el, borzasztóan szégyelled magad. Aztán ezt el is kell mondanod mind egy idegennek, és ez is nagyon nehéz.
De utána hihetetlenül boldognak és szabadnak érzed magad. És úgy találod, megérte az a sok nehéz pillanat előtte. És a sok nehéz pillanat kvázi arra ösztökél, hogy legközelebb pl. ne hazudj anyád szemébe.
Amúgy tudtommal (nem vagyok biztos benne) ti nem is gyóntok, nem?

nem, szerencsére nálunk nem kötelező semmi ilyesmi! és erre inkább nem is reagálok semmi többet....
Nesi írta:Bocs, hogy élek.

szabadidődben azzal foglalkozol, hogy bemeséled magadnak, hogy mindenki utál? Nesi, ha valamire gúnyosan, csipkelődően, kicsinyesen válaszolsz, akkor ne csodálkozz, ha ezt visszakapod! nem veled van bajom, de hidd el, hogy nem feltétlenül vagy te a világ közepe! és ez már nem vita....
Nesi írta:Honnan tudod, hogy egy pap számára mi okoz kielégülést? Honnan tudod, hogy mindenki egyformán működik?
Lehet szex és szent és nemes célok nélkül is élni. Akár mindhárom nélkül. Én meg tudom érteni. Ennyi.

ösztönök....
Nesi írta:Nem kell tanítgatni, elég okos vagyok anélkül is, köszi. ^^

egy pillanatig nem vontam kétségbe hihetetlen intelligenciádat....de ez nem mindig elég! picit érettebben kellene viselkednek, több tisztelettel a másik iránt!
az okoskodás nem egyenlő az okossággal!
Nesi írta:Nem is akarom. És kiforgatni sem akartam, csak ellentmondásosnak találtam. De lehet utálni nyugodtan, tényleg.

feljebb már párszor leírtam, hogy mit gondolok az ilyen megjegyzésekről, mint ez az utolsó....
Nesi írta:
Nesi írta:Csak rámutatok a szerintem létező pontatlanságokra, vagy nem egyértelmű dolgokra. És ilyen a stílusom. Bocs mégegyszer.
Semy írta:én nem haragszom, csak fárasztó újra és újra rávilágítani másoknak talán evidens dolgokra....

Á, nem...

:lol:
szerinted ez engem mennyire kavar fel? komolyan, Nesi, nekem ezzel nem okozol álmatlan éjszakákat! nem utállak, de ahogy már írtam, ha te ilyen stílusban válaszolsz, akkor nem fogom hagyni magam! ettől nem megy fel a vérnyomásom, és nem is tépem a hajamat....nyugi van, nem kell neked sem idegeskedned! :D
Nesi írta:Nem érzem úgy, hogy megbántottam a buddhistákat, mivel tényleg ez a vallásuk alapja. És elég logikus, hogy részlehajló vagyok szerintem, mivel nem ez vagy az vagyok, hanem katolikus.
És örülök, hogy jól szórakozol a saját gúnyolódásodon. Mert amúgy nem vicces... ^^

gúnyolodás? ki is beszélt holmi emo kislányokról meg az öngyilkosságról a buddhisták hite kapcsán?
ez nekem fikázásnak tűnik...
és igen, jól szórakozom! kár, hogy te nem!
Nesi írta:
Semy írta:örülök, hogy díjaztad! :D

Annyira nem.

csakis magadnak köszönheted...


Nesi írta:Figyu, ha arra mész rá, hogy bebizonyítsd, hogy én milyen utálatos vagyok, amiért kiforgatom a szavaidat (mikor egyáltalán nem is áll szándékomban), meg hogy milyen köcsög az egyház, ill. milyen nevetséges minden katolikus, és mittudoménmégmi, akkor hagyjuk, és nem írok többet. Nem fog megrázni pszichésen, hidd el. Ott van nekem ZU. <3

már mondtam, hogy nem miattad forog a föld! nekem az volt az egyetlen célom, hogy bizonyítsam saját álláspontomat, és hogy érett módon reagáljak a kevésbé érett megnyilvánulásokra! ha néhol cinikus voltam, oké, felvállalom, nem fogom hagyni magam!
a legnevetségesebb dolog a reakciód volt, mikor olyan kaptál, ami nem tetszett!
mondtam, hogy itt nincs szó személyeskedésről! ha valaki más indította volna a témát, ugyanígy leírtam volna a véleményemet...más kérdés, hogy az a valaki más is így reagált volna, mint te, de ezt hagyjuk!
leírtam a véleményemet a stílusodról, de azt hiszem ez már semmin nem változtat! eddig is tudtam, hogy ilyen vagy, így is megvoltunk, eztán sem fog változni semmi!
peace
Fuck The World Our love never dies
Kép
♥In 102 Language, I love you♥<---- Check out!
Semy
oszladozó hulla
oszladozó hulla
 
Hozzászólások: 316
Csatlakozott: 2008.08.07. 12:48

Re: Egyház

HozzászólásSzerző: Nesi » 2009.07.08. 13:22

Azt hiszed, hogy nekem okoz álmatlan éjszakákat az, hogy Te mit gondolsz rólam? Mert elhiheted, nekem sem. És azt viszont viccesnek találom, hogy azt képzeled, hogy húdejól megítéltél az internet útján, mikor ilyenkor veszem észre, mennyire nem ismersz, csak azt hiszed. Nem fogom azzal tölteni az időm, hogy bebizonyítsam neked, hogy félreismertél, mert annyira nem érdekel. Szívesen megvédeném magam az olyan szövegektől, minthogy miattam forog a föld, meg mit mondtál még, de végülis minek tépjem a szám. És tőlem aztán lehet peace.
Úgyis normál esetben kábé félévenként nézek fel ide, majd visszatérek ehhez a jó szokásomhoz.
Kép Kép Kép Kép
Sárkányok, fiókák és tojások. Ha rájuk kattintasz, örülnek neki. De csak naponta egyszer, mert ha naponta többször kattintasz, annyi örömöt nem bírnak elviselni (vagyis fölöslegesen kattintottál).
Nesi
rothadó csontok
rothadó csontok
 
Hozzászólások: 689
Csatlakozott: 2008.08.12. 13:03
Tartózkodási hely: Sötétben

Re: Egyház

HozzászólásSzerző: Venom » 2009.08.28. 12:33

ejjha, mik mentek itt. alig bírtam követni.. o_O"
létezem és élvezem, így szép.
Venom
összeaszott szemgolyók
összeaszott szemgolyók
 
Hozzászólások: 1166
Csatlakozott: 2008.08.11. 20:59
Tartózkodási hely: Undercity

Előző

Vissza: Vitasarok

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron