Nem hinném, hogy sok ember tudja miről beszélek mikor azt mondom: Angel's Home. Talán még egy-két helyi, Jersey-i lakos is csak vakargatja a fejét emlékek, adatok után kutatva a nagy üres koponyájában. Sőt, aki tudja miről van szó az is leginkább letagadja az egészet, mint hogy bekelljen számolnia arról ami ott folyik. Annyi biztos: egyáltalán nem angyalok lakják!
Valamikor régen, az 1970-es években egy hűvös novemberi éjszakán az idős férfi, John McCower a rétet járta. Senki nem tudja hogyan keveredett oda, vagy miért, ugyanis az öreg minden áldott este pontban 8 órakkor feküdt le és másnap reggel 5 óráig fel sem kelt. Ám az az éjjel valamiért más volt. Állítása szerint hajnali fél egy után nem sokkal ért a kis tisztásra. Vett egy mély levegőt és körbenézett. Ahogy a keleti oldalra pillantott, észrevett valamit az öreg fűzfa tövében. Így hát arra felé indult, hogy megnézze, mi is az ami rajta kívül ilyenkor ott található. Akkor még nem tudta, hogy ezzel több száz ember életét fogja megváltoztatni...
Ahogy közelebb ért észrevette, hogy egy ember az. A fűben ült és remegett. Mindkét kezével a fát kaparta és az sem zavarta, hogy John egészen közel ment hozzá. A férfi csak figyelte az ifjút és nem tudta mi tévő legyen. Az idegen egy 24-27 év körüli nő volt. Szakadt fekete ruha volt rajta, egy agyon taposott cipő és elég ziláltan nézett ki. A haja néhol foltokban hiányzott, valószínű kitépte magának. Az ujjbegyei, csak úgy mint a fa kérge is, véresek voltak. A sok és erős kaparástól a körmei már teljesen elkoptak és a puha bőrt az ujján olyan könnyen szakította fel a fa durva külseje, mint amilyen könnyen egy lufit kipukkaszt egy varrótű. Az úr érezte, hogy nem hagyhatja csak úgy ott az árva, megfélemlített teremtést. Leguggolt hozzá, hogy segítsen neki.
-Hé, kislány! Mit csinálsz itt? -kérdezte meg tőle miközben lehajolt mellé.
A lány felnézett a férfira, egy pillanatra minden mozdulatát befejezte, majd gyengédebben, de folytatta a törzs kaparását, miközben érthetetlenül magyarázott valamit.
- Csak pár órája... borzasztó!!! Ennyi gyűlölet és... mocsok. A szívem! Alig...alig kapok levegőt. Nincs szeretet. Elfogyott mind! Lejártam a lábaim, hogy... elfogyott mind. Lehetetlen ez az egész. Nem így kéne lennie... elfogyott! Pedig mi nem...mi tényleg nem így...mind elfogyott!
Mr. McCower hallgatta egy ideig az ismeretlen fiatalt, de mivel nem tudott rájönni mit is akarhat, úgy döntött hazaviszi, ad neki szállást és valami kis ételt, majd másnap megpróbálja kideríteni honnan jött.
Hazatámogatta a lányt a kb. 10 percnyire lévő farmra. Megkínálta étellel, de ő illedelmesen visszautasította. Adni akart neki inni, de abból sem kért. John látta rajta, hogy nagyon fáradt, és érezte, hogy most nem tudna vele értelmes beszélgetést lebonyolítani, így inkább megmutatta neki merre van a vendégszoba, adott neki tiszta ruhát majd magára hagyta és ő is nyugovóra tért.
Másnap reggel az öreg kicsivel 7 után ébredt. Felöltözött és elindult a konyhába szokásos reggeli teendőit intézni. Ám az ajtóban megtorpant ugyanis észrevette, hogy az éjjel talált vendége az ablak elé tolt kis ládikón üldögél és a kinti ködöt kémleli.
- Oh, jó reggelt! -köszönt a házigazda majd elindult az asztal felé, hogy elkészítse szokásos reggeli kávéját.- Nem aludtál jól, hogy ilyen korán fent vagy? -érdeklődött.
- Soha nem is aludtam.- válaszolt egy nagy sóhaj kíséretében az idegen és tovább bámult kifelé.
- Hogy mi? Soha? Miket beszélsz te itt? -nevetett McCower és feltette a tűzhelyre az italához szükséges vizet.
Próbálta szóra bírni a lányt, de nem jött össze neki az alatt a pár perc alatt amíg a kávéját szürcsölgette. Az idegen csak nézte a messziséget és elmerengve gondolkodott valamin. John-nak mivel nem maradt több ideje, szólt az átutazónak, hogy nyugodtan érezze otthon magát amíg ő dolgozik a földön. Nézzen körbe ha arra támad kedve, pihenjen, egyen, igyon bátran.
McCower felpakolta batyuját, felvette a melegebb kabátját amelyik az ajtó melletti szögön lógott, fejére húzta téli sapkáját és a kilincs után nyúlt. Egyszer még visszanézett az ártatlan teremtésre de ő továbbra sem cselekedett. Vékony testét a kemény láda párnáján pihentette. Közben arcát egészen közel nyomta az ablak üvegéhez és kis pára felhőket kozott létre, amelyek olyan gyorsan hagyták el apró, cserepes ajkait, hogy még szinte rá sem tudtak fagyni az ablakra mire a következő érkezett.
Így hagyta ott őt az idős férfi, miután becsukta az ajtót. Kint összedörzsölte két tenyerét és meleg levegőt lehelve próbálta azokat melegen tartani a téli idő alattomosan hideg támadása ellen. Még jobban összehúzta magán a kabátot és elindult a földjére dolgozni, mert habár tél volt, ott mégis akadt munka. Muszáj volt még ilyen időben is dolgoznia, hogy a termőtalaj rendben legyen mire a Nap első sugarai köszöntik azt. Muszáj volt, hiszen tavaszra mindennel elkell készülni, hogy aztán lehessen vetni és legyen élelem későbbre. Természetesen elfoglaltságnak sem volt utolsó, hiszen mit csinálhat egy 67 éves férfi egyedül otthon a házban? Mit, amiből megélhet? Semmit. Így hát maradt az a kis földdarab amelyet oly gyakran látogatott, és amelyet annyira szeretett.
Természetesen aznap csak az idegenre tudott gondolni. Rengeteg kérdés kavargott a fejében. Hogy hogyan kerülhetett oda, és legfőképp miért? Egyáltalán...ki ő?
