De legyen ez, mert ez az utolsó versem, ami elég szörnyű, ha elárulom, hogy ősszel írtam.---
Hallom a hangot, a hullám hangját
Hangokat hallok, a kongás rangját
Hagy ott, még nem lüktet eléggé
Törd, ha nem az, mit reméltél
Egy kis fényt a feketére
Úgysem rejti, az sem képes
Hullámzik a hang csak egyre
Újabb hajnal – már csak egyet
Vagy hármat, és lehet, hogy vége
És füledbe süvíthet képe
Semmi illat sincs már ingyen
Semmi hang kongásra billen
Sosem figyelsz - csak még kettőt
Aztán hagylak - de még kettőt
És szürkül és szűkül a látótér
És ott fekszik, többé már nem én
Csak ájultan fekszik, de ő ez?
Csupán, mi maradt belőle
Egyre csak ordítják nevét
Ki ő? Már csak egy test rég
Nem tudom, ki ő, de többé már nem él
