Sex Pistols

Beszélgess itt más bandákról és zenéről.

Sex Pistols

HozzászólásSzerző: Madlen » 2009.08.02. 17:21

Nem tudom hányan ismerik, de nekem egyik kedvenc bandám. :)
Itt egy kis infó a bandáról:
A Sex Pistols egy angol punkegyüttes, amit 1975-ben Londonban alapítottak. Az együttes eredetileg Johnny Rotten énekesből, Steve Jones gitárosból, Paul Cook dobosból és Glen Matlock (később Sid Vicious veszi át a helyét) basszusgitárosból állt. Annak ellenére, hogy a kezdeti karrierjük csak három évig tartott, és csak négy kislemezt és egy stúdióalbumot adtak ki, a Never Mind the Bollocks, Here's the Sex Pistolst, a Sex Pistolst a BBC „döntő angol punk rockegyüttesnek” nevezte. A The Pistolsnak tulajdonítják a punkmozgalom elindítását az Egyesült Királyságban, és hogy létrehozta az első generációs szakadékot a rock and rollban.

A The Sex Pistols úgy jelent meg mint egy válasz a tapasztalható „növekvően biztonságos és duzzadt” progresszív rockra és a gyártott popzenére a 70-es évek közepén. Több vitát váltottak ki rövid karrierjük alatt, ami meghódította Angliát, de elhalványította a zenéjüket. Koncertjeik és turnéik alatt többször ütköztek össze a hatósággal, nyilvános szereplésük sokszor katasztrófába és lázadásba torkollott. 1977-es kislemezüket, a God Save the Queent széles körben támadásnak tekintették a brit monarchia és nacionalizmus ellen.

Rotten 1978-ban elhagyta az együttest, egy féktelen turné közben az USA-ban. A megmaradt trio folytatta az év hátralévő részében, ekkor Jones énekelt, majd Edward Tudor-Pole és Ronnie Biggs. 1979-ben feloszlottak. Lydonnal újraegyesültek 1996-ban a Filthy Lucre turnéra, és később többször is játszottak újabb, és újabb turnékat 2002-ben, 2003-ban és 2007-ben. 2006. február 24-én a The Sex Pistolst hivatalosan is beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, de elutasították, hogy elmenjenek és a múzeumot „húgyfolt”-nak nevezték.
No place for hidin' baby
No place to run
You pull the trigger of my
Love gun, (love gun), love gun
Love gun, (love gun), love gun
Love gun, love gun
Madlen
friss hulla
friss hulla
 
Hozzászólások: 12
Csatlakozott: 2008.12.28. 12:19
Tartózkodási hely: Somewhere over the Rainbow =)

Re: Sex Pistols

HozzászólásSzerző: Ogiii » 2009.08.02. 18:59

imádat <3
Ogiii
rothadó csontok
rothadó csontok
 
Hozzászólások: 825
Csatlakozott: 2009.05.18. 18:43

Re: Sex Pistols

HozzászólásSzerző: Chasidy » 2009.08.04. 00:23

Van, aki ne ismerné? =) Én is szeretem. <3
Kép
Avatar
Chasidy
Moderátor
Moderátor
 
Hozzászólások: 717
Csatlakozott: 2008.08.11. 21:37
Tartózkodási hely: Jungle

Re: Sex Pistols

HozzászólásSzerző: CayaIero » 2012.10.27. 16:18

Amióta megismertem imádom *-* :D Az életem részeivé váltak :mrgreen:
"One day your life will flash before your eyes. Make sure it's worth watching." /Gee/
"I would rather be trampled by thousands of children than touch a spider." /Frankie/
"Unfortunately, most men would only be interested in a woman's mind if it bounced when she walked." /Ray/
"As long as we stick together, we can smash the sadness." /Mikey/
Avatar
CayaIero
bűzlő tetem
bűzlő tetem
 
Hozzászólások: 183
Csatlakozott: 2012.07.28. 14:35
Tartózkodási hely: Coruscant

Re: Sex Pistols

HozzászólásSzerző: Betty » 2012.10.29. 14:29

Zsír de jók! Nagyon imáádom!
Can you hear me?
Are you near me?

Can we pretend to leave and then
We'll meet again
When both our cars collide?


(Helena *.*)
Avatar
Betty
oszladozó hulla
oszladozó hulla
 
Hozzászólások: 234
Csatlakozott: 2012.08.15. 16:41
Tartózkodási hely: Budapest (Rákospalota)


Re: Sex Pistols

HozzászólásSzerző: wenelli » 2021.11.02. 10:54

http://audiobookkeeper.ruhttp://cottagenet.ruhttp://eyesvision.ruhttp://eyesvisions.comhttp://factoringfee.ruhttp://filmzones.ruhttp://gadwall.ruhttp://gaffertape.ruhttp://gageboard.ruhttp://gagrule.ruhttp://gallduct.ruhttp://galvanometric.ruhttp://gangforeman.ruhttp://gangwayplatform.ruhttp://garbagechute.ruhttp://gardeningleave.ruhttp://gascautery.ruhttp://gashbucket.ruhttp://gasreturn.ruhttp://gatedsweep.ruhttp://gaugemodel.ruhttp://gaussianfilter.ruhttp://gearpitchdiameter.ru
http://geartreating.ruhttp://generalizedanalysis.ruhttp://generalprovisions.ruhttp://geophysicalprobe.ruhttp://geriatricnurse.ruhttp://getintoaflap.ruhttp://getthebounce.ruhttp://habeascorpus.ruhttp://habituate.ruhttp://hackedbolt.ruhttp://hackworker.ruhttp://hadronicannihilation.ruhttp://haemagglutinin.ruhttp://hailsquall.ruhttp://hairysphere.ruhttp://halforderfringe.ruhttp://halfsiblings.ruhttp://hallofresidence.ruhttp://haltstate.ruhttp://handcoding.ruhttp://handportedhead.ruhttp://handradar.ruhttp://handsfreetelephone.ru
http://hangonpart.ruhttp://haphazardwinding.ruhttp://hardalloyteeth.ruhttp://hardasiron.ruhttp://hardenedconcrete.ruhttp://harmonicinteraction.ruhttp://hartlaubgoose.ruhttp://hatchholddown.ruhttp://haveafinetime.ruhttp://hazardousatmosphere.ruhttp://headregulator.ruhttp://heartofgold.ruhttp://heatageingresistance.ruhttp://heatinggas.ruhttp://heavydutymetalcutting.ruhttp://jacketedwall.ruhttp://japanesecedar.ruhttp://jibtypecrane.ruhttp://jobabandonment.ruhttp://jobstress.ruhttp://jogformation.ruhttp://jointcapsule.ruhttp://jointsealingmaterial.ru
http://journallubricator.ruhttp://juicecatcher.ruhttp://junctionofchannels.ruhttp://justiciablehomicide.ruhttp://juxtapositiontwin.ruhttp://kaposidisease.ruhttp://keepagoodoffing.ruhttp://keepsmthinhand.ruhttp://kentishglory.ruhttp://kerbweight.ruhttp://kerrrotation.ruhttp://keymanassurance.ruhttp://keyserum.ruhttp://kickplate.ruhttp://killthefattedcalf.ruhttp://kilowattsecond.ruhttp://kingweakfish.ruhttp://kinozones.ruhttp://kleinbottle.ruhttp://kneejoint.ruhttp://knifesethouse.ruhttp://knockonatom.ruhttp://knowledgestate.ru
http://kondoferromagnet.ruhttp://labeledgraph.ruhttp://laborracket.ruhttp://labourearnings.ruhttp://labourleasing.ruhttp://laburnumtree.ruhttp://lacingcourse.ruhttp://lacrimalpoint.ruhttp://lactogenicfactor.ruhttp://lacunarycoefficient.ruhttp://ladletreatediron.ruhttp://laggingload.ruhttp://laissezaller.ruhttp://lambdatransition.ruhttp://laminatedmaterial.ruhttp://lammasshoot.ruhttp://lamphouse.ruhttp://lancecorporal.ruhttp://lancingdie.ruhttp://landingdoor.ruhttp://landmarksensor.ruhttp://landreform.ruhttp://landuseratio.ru
http://languagelaboratory.ruhttp://largeheart.ruhttp://lasercalibration.ruhttp://laserlens.ruhttp://laserpulse.ruhttp://laterevent.ruhttp://latrinesergeant.ruhttp://layabout.ruhttp://leadcoating.ruhttp://leadingfirm.ruhttp://learningcurve.ruhttp://leaveword.ruhttp://machinesensible.ruhttp://magneticequator.ruhttp://magnetotelluricfield.ruhttp://mailinghouse.ruhttp://majorconcern.ruhttp://mammasdarling.ruhttp://managerialstaff.ruhttp://manipulatinghand.ruhttp://manualchoke.ruhttp://medinfobooks.ruhttp://mp3lists.ru
http://nameresolution.ruhttp://naphtheneseries.ruhttp://narrowmouthed.ruhttp://nationalcensus.ruhttp://naturalfunctor.ruhttp://navelseed.ruhttp://neatplaster.ruhttp://necroticcaries.ruhttp://negativefibration.ruhttp://neighbouringrights.ruhttp://objectmodule.ruhttp://observationballoon.ruhttp://obstructivepatent.ruhttp://oceanmining.ruhttp://octupolephonon.ruhttp://offlinesystem.ruhttp://offsetholder.ruhttp://olibanumresinoid.ruhttp://onesticket.ruhttp://packedspheres.ruhttp://pagingterminal.ruhttp://palatinebones.ruhttp://palmberry.ru
http://papercoating.ruhttp://paraconvexgroup.ruhttp://parasolmonoplane.ruhttp://parkingbrake.ruhttp://partfamily.ruhttp://partialmajorant.ruhttp://quadrupleworm.ruhttp://qualitybooster.ruhttp://quasimoney.ruhttp://quenchedspark.ruhttp://quodrecuperet.ruhttp://rabbetledge.ruhttp://radialchaser.ruhttp://radiationestimator.ruhttp://railwaybridge.ruhttp://randomcoloration.ruhttp://rapidgrowth.ruhttp://rattlesnakemaster.ruhttp://reachthroughregion.ruhttp://readingmagnifier.ruhttp://rearchain.ruhttp://recessioncone.ruhttp://recordedassignment.ru
http://rectifiersubstation.ruhttp://redemptionvalue.ruhttp://reducingflange.ruhttp://referenceantigen.ruhttp://regeneratedprotein.ruhttp://reinvestmentplan.ruhttp://safedrilling.ruhttp://sagprofile.ruhttp://salestypelease.ruhttp://samplinginterval.ruhttp://satellitehydrology.ruhttp://scarcecommodity.ruhttp://scrapermat.ruhttp://screwingunit.ruhttp://seawaterpump.ruhttp://secondaryblock.ruhttp://secularclergy.ruhttp://seismicefficiency.ruhttp://selectivediffuser.ruhttp://semiasphalticflux.ruhttp://semifinishmachining.ruhttp://spicetrade.ruhttp://spysale.ru
http://stungun.ruhttp://tacticaldiameter.ruhttp://tailstockcenter.ruhttp://tamecurve.ruhttp://tapecorrection.ruhttp://tappingchuck.ruhttp://taskreasoning.ruhttp://technicalgrade.ruhttp://telangiectaticlipoma.ruhttp://telescopicdamper.ruhttp://temperateclimate.ruhttp://temperedmeasure.ruhttp://tenementbuilding.rutuchkashttp://ultramaficrock.ruhttp://ultraviolettesting.ru
wenelli
vérzombeee
vérzombeee
 
Hozzászólások: 299974
Csatlakozott: 2021.10.16. 09:15

Re: Sex Pistols

HozzászólásSzerző: wenelli » 2021.12.19. 00:35

wenelli
vérzombeee
vérzombeee
 
Hozzászólások: 299974
Csatlakozott: 2021.10.16. 09:15

Re: Sex Pistols

HozzászólásSzerző: wenelli » 2021.12.19. 00:36

wenelli
vérzombeee
vérzombeee
 
Hozzászólások: 299974
Csatlakozott: 2021.10.16. 09:15

Re: Sex Pistols

HozzászólásSzerző: wenelli » 2021.12.19. 00:38

wenelli
vérzombeee
vérzombeee
 
Hozzászólások: 299974
Csatlakozott: 2021.10.16. 09:15

Következő

Vissza: Zene

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 5 vendég

cron