Szerencsére sokan írnak verseket, biztos közületek is néhányan, úgyhogy lássuk!
Ha valakinek valami nem tetszik, akkor lehetőleg kultúráltan kritizáljon, ha nem tud, inkább sehogy, de az se legyen, hogy azért dicsértek valamit, mert amúgy milyen aranyos ember írta, ok? ^^
Na, én már nem írok... Szóval, egy ideje nem, de azért itt van az egyik tavalyi versem.
Egyperces abszurd
Szétszórt írásnyomok padlón, asztalon
Szertefoszlott álmok lógnak a falon
Szomorú szél kavarog hajnali porral
Fagyott virág feje csöndben földre koppan
Néhány rajz és néma sor egy híd lábán
Elázott lapok és kettétört állvány
Sivatagi felhő a londoni ködben
Megfáradt emberek ábránd nélkül jönnek
Sietve járnak, álmok híján gépként
Lelkük nem, csak elgyötört testük él még
Szétszórt írásnyomok padlón, asztalon
Szertefoszlott álmok lógnak a falon
Űrtől csapkod egy istállóajtó
Megviselt kantár pihen egy karón
Üres szobák, csupán asztal, szék és táblák
Papírdobozok armadája áll árván
Félbehagyott tervek, elromlott világ
Vég nélküli ének, elhervadt virág
Szétszórt írásnyomok padlón, asztalon
Szertefoszlott álmok lógnak a falon
Jeges testek éheznek távol
Híd lábánál megszakadt álmok
Elfeledett idők, emlékek vára
S híd lábánál ecsetek, tollak váza
Nem tudni meg az ecset színeit
Vagy a beszáradt tollak rímeit
Mert a testek mellett feladott tervek
És végleg mellőzött vágyak hevernek
Pók szövi be lassan a régi házat
Szétszakítja vihar, ellepi bánat
Megsárgult írásnyomok padlón, asztalon
Álmok képe hullik, nem marad a falon
Egy nap két testet dobnak egy gödörbe
Elásva az élet nyomát örökre